Az év végének közeledtével mindenki készül az ünnepekre, aztán végre eljön a kicsik és nagyok egyik kedvence is, a szilveszter. Ilyenkor mindent szabad, a gyerekek is tovább maradhatnak fent, a fiatalok pedig az év legnagyobb bulijára készülnek. A hölgyek körében pedig az egyik legfontosabb kérdés: milyen legyen a szilveszteri smink?

Nem is olyan nehéz a válasz: legyen merész és erős! Ez az alkalom, amikor ténylegesen elengedhetjük fantáziánkat, és arra sem kell odafigyelnünk, hogy szolid színeknél maradjunk. Ugyanis minél őrültebb, feltűnőbb és főleg tartósabb, annál jobb!

Nyugodtan használjunk több tust, több színt, hiszen a legtöbb buli ilyenkor sötétebb helyeken van – persze itt most nem az előkelő bálokról van szó. Mindent megtehetünk, de természetesen maradjunk hűek önmagunkhoz, és azért az esztétikum határain belül tegyük mindezt. Fontos a szép kombináció, a szemek és a száj kiemelése is, és az a lehető legjobb smink, amelyik kibírja hajnalig.

Itt kell azonban nagy nyomatékot adni annak, hogy ezt a festékmennyiséget bizony le is kell tudnunk mosni! A buliból hazatérve ugyanis sokan nem törődnek ezzel az aprónak nem mondható részlettel, és nyugovóra térnek több réteggel az arcukon, amivel nem is sejtik, mennyire rosszat tesznek arcbőrüknek.

A bőr pórusai ugyanis sokkal jobban el vannak zárva a kelleténél, így bőrünk nem tud lélegezni. Emellett a sok festék belefolyhat szemeinkbe is, ami szintén nem tesz túl jót. Ezért nagyon fontos, hogy mind a mindennapokban, mind pedig a hosszú bulik után is, mindig le kell mosnunk arcunkat lefekvés előtt. Így segítjük bőrünk légzését, és hozzájárulunk az éjszakai regenerációhoz, amit tetőzhetünk még azzal is, hogy éjszakai kozmetikumokat alkalmazunk.

A smink lemosásához a legjobb a tiszta, langyos víz használata, de persze válogathatunk sok, kifejezetten erre kifejlesztett sminklemosóból is, melyek akkor kellenek igazán, ha a felkent cicomák nagyon makacson ragaszkodnak arcunkhoz. Amennyiben valaki ritkán, vagy sosem mossa le sminkjét, annak bizony nagyon hamar előjönnek és elmélyülnek a ráncai.

Ha valaki beleesett ebbe a hibába, akkor se keseredjen el, van már tökéletes megoldás arcunk visszafiatalítására. A szálbehúzásos módszer például nem csak gyors, hanem tartós eredményt is ad mindazoknak, akik szeretnének újra feszes, ránctalan arcot sminkelni és - ne felejtsük el! – lemosni is.

Ismerje meg jobban a szálbehúzásos arcfiatalítást és az EstheticHungary Klinikát:

http://esthetichungary.hu/