Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

SEX by STEP

A „sex by step” elnevezésű előadássorozat az „Inside of Love” szervezésében indul el most szombaton. A szerelmi és szexuális jellegű témákkal foglalkozó blog oldal ugyanis már fél éve elindult, és az érdeklődés nagyságát figyelembe véve úgy gondolták a szervezők, hogy itt az ideje egy olyan előadást összehozni, mely személyes kontaktot hozhat létre az érdeklődőkkel.

A sorozat első előadásán most olyan témákkal fognak foglalkozni, melyek a leggyakrabban tűnnek fel a blogon, kérdések formájában, vagyis pont azokkal a legégetőbb témákkal, melyek sokakat érintenek, és sokakat foglalkoztatnak.

Az előadáson több meghívott vendég fogja boncolgatni a fent említett témákat, hogy ezzel segítséget és tanácsokat nyújtsanak mindazoknak, akik nem csak, hogy nyitottak erre a mások által sajnos tabuként kezelt tárgykörre, hanem ténylegesen megoldást keresnek felmerülő gondjaikra, problémáikra. Mert akármennyire is tagadjuk, sajnos ezekből van elég, főleg amiatt is, mert nemigen adódik lehetőségünk arra, hogy ezekről beszélgessünk, kitárulkozzunk vagy éppen befogadjunk.

Az EstheticHungary Klinika plasztikai sebésze, Dr. Vancsó Péter is részt vesz az előadáson egy olyan témát feltárva, mely ugyancsak nagyon sokakat érint, és amelyről többször esett már szó oldalunkon is. Az „Elégedetlen TEST – önértékelési problémák, helyreállított önértékelés. Hol a határ?” megnevezést kapó előadás ugyanis azt fogja boncolgatni, hogy mennyire nem vagyunk elégedettek külsőnkkel, ez milyen hatással van ránk és milyen megoldások születhetnek az önértékelésünk helyreállítására.

Az előadássorozat tehát lehetőséget szeretetne kínálni egy kiegyensúlyozottabb és boldogabb életcél eléréséhez mindazoknak, akik nem csak nyitottak a párkapcsolati témákra minden területen, hanem ténylegesen változtatni szeretnének, meg akarják oldani problémáikat és nem félnek minderről beszélni, hallgatni, kérdezni. Az újabb és újabb kérdések feltevése ugyanis egyre több kaput fog kinyitni, melyek kiszélesítik látókörünket, és engedik, hogy más irányból is megközelítsük a sokaknak oly kényes, mégis mindennapjainkhoz szervesen tartozó témákat.

 

Részletek a holnapi előadásról, a szervezőkről és az előadó vendégekről:

 www.insideoflove.hu

https://www.facebook.com/events/286933054837598/

www.insideoflove.cafeblog.hu

www.esthetichungary.hu

Plasztikai sebész adrenalin mámorban

Az EstheticHungary klinikán még egy hónapig egészen biztosan lehet jelentkezni a mellnagyobbítás kedvezményprogramra, ahol egy szerencsés nyertes nem mindennapi ajándékot is kap. A hazai klinika végre elérhető áron kínálja a mellplasztikai szolgáltatásokat, ami gyakorta túlárazott formában érhetőek el csupán.

A beavatkozásokat végző plasztikai sebész Dr Vancsó Péter azt is kipróbálta, hogy milyen ajándékban részesül egy szerencsés nyertes, aki döntésével megerősíti, hogy a nők természetes ékszerét igenis érdemes olyanná varázsolni, mellyel maradéktalanul elégedettek lehetünk.

esthetichungary mellnagyobbítás mellplasztika dr. vancsó péter kerényi ádám drift

A klinika szakorvosa kizárólag a világ egyik legmegbízhatóbb német Polytech implantátummal dolgozik, melyekre a gyártó élettartam garanciát vállal! Személyre szóló exkluzív tanúsítványt és garancialevelet is kap minden páciens a beültetett implantátumokról és természetesen minden konzultáció és kontrollvizsgálat ingyenes!

A nem mindennapi kedvezményes lehetőség mellé tejszínhabként egy fantasztikus élményt is bezsebelhetünk ha szerencsések vagyunk, amit maga a plasztikai sebész is kellően letesztelt Kerényi Ádám kétszeres EB és OB drift versenyző utasaként.

Hogy milyen volt? Beszéljen helyettünk az erről készült video:

> További információk a mellnagyobbítás kedvezményprogramról

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu
 

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.