Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Karikákkal ébredés

Szemeink környéke az egyik legérzékenyebb részünk, hiszen mindenféle apróság meglátszódik rajta. A kevés alvás, a sok stressz, az alkoholfogyasztás vagy éppen anyagcserénk gondja mind okozhatnak duzzanatot a szemek körül. És nincs is nehezebb annál, mint a sötét karikákat és a súlyos táskákat eltűntetni.

Sőt, sokszor nem is lehet ezeket a semmibe varázsolni, éppen ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk életmódunkra annak érdekében, hogy a fent említett okok közül legalább egyet-egyet kiiktassunk. Ha valaki folyamatosan duzzadt szemekkel ébred, akkor át kell gondolnia, hogy mi tükröződhet a felszínen, és nem árt az sem, ha bevet néhány praktikát, hátha kicsit tudja orvosolni velük a problémát.

Amikor alvás közben sokszor bedagad a szemünk környéke, akkor előfordulhat az is, hogy ezt az éjszaka során összegyűlt folyadék okozza. Amennyiben ez eredményezheti gondunkat, akkor nincs más teendőnk, mint kissé magasabb vagy több párnán aludni. Természetesen olyan keretek között kell megemelni fejünk helyét, hogy az még ne legyen kényelmetlen, és ne zavarjon minket az alvásban.

Ez a trükk tehát elősegítheti, hogy ne dagadt szemekkel keljünk fel, azonban természetesen nem tud megoldani minden problémát. Az is előfordulhat ugyanis, hogy a szem táskásodása nem más, mint az öregedés sokatmondó jele. Bizony ez is személyenként eltérő időben és módon mutatkozik meg, de ahogy a cikk elején már említettem, az életvitel is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az idősödés akár túl korán elérjen minket.

Az alsó szemhéjplasztika képes megoldani mindazok problémáját, akiknek napszaktól függetlenül, mindig mély táskák duzzadnak szemeik alatt. Ez az eljárás ugyanis eltűnteti a szem körül kialakult bőrfelesleget, ezáltal megszűnteti a szarkalábakat és a duzzadt táskákat is. Szemeink így újra fiatalosak lesznek, és nem kell már félnünk attól, mint fogunk látni reggel a tükörben.

 

Tudjon meg többet a szemhéjplasztikáról és az EstheticHungary Klinikáról:

http://esthetichungary.hu/

Téli úszógumik

Közelít az időszak, amikor mindenki el tud bújni a vastagabbnál vastagabb pulcsik és nadrágok alá, azonban nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy ennek is egyszer megint vége lesz, és akkor ott ül majd nyakunkon a baj, hogy ismét le kell fogynunk. Sőt, nem szabad mindig a ruhák mögé bújni, hiszen azok sem takarnak el mindent…

Sokan küzdenek ezzel az effektussal, hogy télen felszednek jó pár kilót, amivel aztán küszködhetnek, amikor beköszönt megint a tavasz, hogy nyárra jobban nézzenek ki. Nem csoda, hiszen ilyenkor sokkal több nehéz ételt eszünk, nem beszélve az ünnepi időszakokról, amikor még zöld utat is adunk magunknak a faláshoz. A kevesebb zöldség és gyümölcs, illetve a több laktató, zsírosabb étel fogyasztása természetes, hogy megteszi együttes hatását.

Próbáljunk tehát odafigyelni őszi és téli étrendünkre, és mindenből csak keveset engedjünk meg magunknak ahhoz, hogy ne kelljen majd szenvednünk. Nem csak azért, mert ez tavasszal majd nagyon rossz lesz, hanem azért is, mert a jojó effektus egy idő után már nem csak a zsírpárnákon, hanem a bőrünkön is meg fog látszódni. A hízások utáni drasztikus fogyás ugyanis egyrészt kinyúlt bőrréteget hagyhat maga után, másrészt pedig az anyagcsere zavarai miatt bőröregedést is okozhat.

Mindenképpen ajánlatos tehát az, hogy a hidegebb hónapokban se engedjük el magunkat, mert ha nem figyelünk, egy ördögi kör rabjai leszünk, melynek főként kinézetünk issza majd meg a levét, és most nem a zsírpárnákon van a hangsúly, hanem a bőr állagán, öregedésén, kinézetén.

Aki nem tudja beállítani az arany középutat, vagy ha már sikerült neki, viszont maradandó látszatja van az eddigi életmódjának, annak segítségére lehetnek olyan plasztikai eljárások, mint a nagy bőrfelesleg eltávolítása, vagy a ráncos bőr elleni kezelések. Viszont ha jót akarunk magunknak, nem elég ezeket elvégeztetni testünkön, hanem ezek után is oda kell figyelnünk arra, hogy életmódunkkal segítsük kinézetünket, hogy olyan maradhasson, amilyennek az esztétikai beavatkozások után látjuk.

 

Tudjon meg többet az EstheticHungary Klinikán végzett szépészeti eljárásokról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.