A következő összetevő egy igencsak komplex segítségnyújtó lehet bőrünk regenerálásához. Akár különböző problémákra megoldást jelenthet, több korosztálynak is. Ugyanis attól függően, ki hány éves, más-más bajjal kell megküzdenie arcbőrét illetően, a pattanásos gondoktól kezdve, a zsíros bőrön át, az egyre mélyülő ráncokig.

Mivel az élesztő B-vitaminokban nagyon gazdag, így bőrregeneráló hatása magas fokú. Emellett állaga miatt tökéletes az arc radírozására is, tehát, aki pattanásos, mitesszeres, zsíros bőrrel küszködik, annak kifogástalan megoldást nyújthat arctisztítás közben. Ha erre a célra használjuk, akkor előző jótékonysága mellett még az elhalt hámrétegeket is leszedi arcunkról.

Tökéletes arcsimító pakolás készíthető belőle, ha 20 gramm összemorzsolt élesztőhöz hozzáadunk egy evőkanál mézet és két evőkanál tejszínt is. A sűrű masszát vigyük fel megtisztított, nedves arcunkra, majd 20 percnyi hatóidő után, langyos vízzel mossuk le. Bőrünk nem csak puha lesz, hanem a még épphogy ráncosodó arcunkat ki is simítja.

Hasonló eredményt érhetünk el, ha az élesztőhöz egy-egy evőkanálnyi joghurtot és mézet keverünk, teszünk hozzá pici citromlevet és egy tojásfehérjét. A kapott egyveleget a fentihez hasonló módon vigyük fel arcbőrünkre, és ezt is körülbelül 20 perc után mossuk le. A hatás ebben az esetben is felemelő lesz.

Természetesen a mélyebb ráncokra ez a megoldás már nem lesz elegendő. Amennyiben valakit hamarabb utolért az egyre karakteresebb redők átka, vagy egyszerűen nem képes elfogadni, hogy az idő kereke bizony gyorsan forog, akkor komolyabb megoldás után kell néznie.

Az EstheticHungary Klinika több fiatalító beavatkozással várja a szépülni vágyókat, többek között az arc tökéletes kisimulását eredményező, szálbehúzásos arcfiatalítással is. Ez az eljárás nem csak gyors, de hatását folyamatosan láthatjuk kifejlődni, mely aztán akár két évig is ránctalanná, üdévé varázsolhatja arcunkat. 

 

Keresse fel az EstheticHungary Klinikát, hogy többet megtudhasson a különböző fiatalító eljárásokról:

http://esthetichungary.hu/