A felső szemhéj csüngése általában az idő múlásával alakul ki, és csak idősebb korban szokott zavaróvá válni. Azonban van egy olyan fajtája is, amit sajnos nem az öregedés eredményez, hanem velünk született egyfajta rendellenességnek tudható be, és ez akár bizony már gyermekkorban okozhat kellemetlenségeket.

A veleszületett szemhéjcsüngést a szemhéjemelő izmok hiányos fejlődése, vagy folyamatos alulműködése eredményezi ebben az esetben. Ilyenkor már akár gyermekkorban is megfigyelhető, hogy a felső szemhéj folyamatosan csüng, és nem hagy elég látóteret a szemnek.

Ez a fajta probléma már nem csak esztétikailag zavarja tehát az embert, hanem látásában is gátolja, az idő előrehaladtával pedig ez egyre jobban érzékelhető, zavaró és idegesítő lesz. Mindenképpen szakértő segítséghez kell fordulnunk ilyen esetekben, hiszen ha sokáig fennáll ez a probléma, az látáskárosodáshoz is vezethet.

A felső szemhéj csüngésére tökéletes megoldást nyújt a felső szemhéjplasztika, amely során megrövidítik a szemhéjemelő izomzatot, ezzel együtt pedig eltávolítják a csüggedt bőrfelületet is, így egy normálishoz közelítő emelő hatás alakul ki, és nem lesz már, ami zavarná a látásunkat.

A felső szemhéjplasztika tehát nem csak azok számára ajánlott plasztikai eljárás, akik öregedésüket szeretnék ezzel késleltetni, és újra fiatal tekintetet akarnak magukénak tudni, hanem természetesen azoknak is, akiket egészségügyi problémájukból adódóan zavarnak a lógó szemhéjak.

Ne törődjünk hát bele veleszületett bajunkba, hanem forduljunk segítséghez, hiszen a beavatkozás után nem fog minket zavarni semmi a látásban, sőt, akár még látásjavulást is elérhetünk, ha az adott probléma már erre is kihatott. A nők tekintetében emellett a sminkelés is könnyebb lesz, és megváltozik az egész arc karaktere, hiszen akármennyire is fiatalok vagy idősebbek vagyunk, tekintetünk biztosan jó pár évet letagadhat majd ahhoz képest, milyen volt a beavatkozást megelőzően.

Az EstheticHungary Klinikán a felső szemhéjplasztika kombinálható az alsó szemhéjplasztikával is, mely eltűnteti a szem alatti, mély táskákat és a szemkörnyéki ráncokat, így még fiatalabb és szebb szempárt kaphatunk eredményül.

 

Ismerje meg jobban a szemhéjplasztikát és az EstheticHungary Klinikát:

http://esthetichungary.hu/szemhejplasztika