Az idő vasfogát a lehető legjobban sajnos arcunk tükrözi, pont azon testrészünk, melyet mindenki lát, és amit nem is tudunk elrejteni kicsit sem. Arcunk központi része egyben a testbeszédünknek, mimikáinkkal rengeteg dolgot ki tudunk fejezni még szavak nélkül is, és pont ez a végzete orcánknak, hiszen a ráncok ettől csak egyre inkább mélyülnek az idő múlásával.


Az öregedés egyik legfeltűnőbb jele a homlokráncok mélyedése, valamint a két szemöldök közti részen kialakuló barázda. Ezen felül a szem környékén megjelenő szarkalábak, egyre nagyobb táskák, és a szinte már szemgolyónkra csüngő felső szemhéjunk szintén azt mutatják, hogy az idő egyre inkább eljár felettünk. Végül, de nem utolsó sorban megjelennek az orr és a száj körüli ráncok is, melyekre hamarosan már nem lesz elég a különböző ránctalanító kencék használata.

Ha valaki kisimult, üde arcot szeretne ismét magáénak tudni, akkor most már több különböző, elérhető megoldás közül választhat a plasztikai sebészet terén. A felső és alsó szemhéjplasztika megszűnteti a lógó szemhéjat és a duzzadt, mély táskákat, valamint a fránya szarkalábaknak is búcsút inthetünk. A botoxos kezelés segítségével eltűnhetnek homlokráncaink, és nem lesz többé komornak tűnő tekintetünk sem. A különböző helyeken elvégzett arcfeltöltésnek köszönhetően pedig minden más irritáló ránctól és redőtől megválhatunk.

Az EstheticHungary Klinikán minden fent említett eljárás elérhető, és mindenki kiválaszthatja azt, amelyik számára a legfontosabb és legszükségesebb. A beavatkozásokat minden esetben személyes ingyenes konzultációk előzik meg éppen azért, hogy a páciens elmondhassa saját elképzeléseit, hogy azokat összecsiszolva az adott lehetőségekkel aztán a legjobb eredményt kaphassuk. Bármelyik kezelésre is van szükségünk, az biztos, hogy a beavatkozás után éveket tagadhatunk majd le.

 

Ismerje meg az EstheticHungary Klinika által nyújtott arcfiatalító szolgáltatásokat:

http://esthetichungary.hu/