A friss levegő bizony nem csak a tüdőnknek tesz jót, hanem igazából egész szervezetünknek, beleértve a bőr állapotát is. Akármennyire hideg az idő kint télen, vagy akármilyen jól esik a légkondi hűse nyáron, mindenképpen nyissuk ki többször az ablakainkat, főként alvás előtt!

A téli hidegben mindenkinek nagyon jól esik az otthonos, finom meleg szoba ölelése, azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy bármennyire hideg levegő jön be egy szellőztetés során, akkor is többször érdemes cserélni a lakótér levegőjét. Ez egészségünk szempontjából nagyon fontos. Valamint arra se felejtsünk el odafigyelni, hogy a levegőnek megfelelő legyen a páratartalma. A szárazság ugyanis felettébb roncsolja a bőr szerkezetét. Ha túl kevés a páratartalom, akkor erre több megoldást is alkalmazhatunk. Léteznek már különböző párásító berendezések is, de az is elegendő lehet, ha egy eléggé nedves törölközőt helyezünk a fűtőtestre, és hagyjuk, hogy elpárologjon róla a víz.

A nyári melegben szintén fontos a szellőztetés, még akkor is, ha a légkondicionált helységet nem szeretnénk felmelegíteni a kinti levegővel. Éjszaka pedig higgyük el, eleve jobban járunk, ha a nyári, hűs levegőt engedjük be a légkondi használata helyett.

Az egyik legszárítóbb hatással ugyanis a levegő rendelkezik bőrünkre, viszont ha biztosítjuk a jó feltételeket, akkor külső védőrétegünk is pihenni tud majd és regenerálódni. A bőr vízháztartását több dolog befolyásolja, és ha ezekre odafigyelünk, akkor félelemmentesen nézhetünk reggelente a tükörbe.

Persze mindettől függetlenül a természetes öregedés mindenkinél beindul idővel, viszont a fent említett odafigyeléssel ez az időpont eltolható. Amennyiben mégis olyan ráncok jelennek meg, melyek egyre csak mélyülnek, és nem hat már semmilyen praktika ellenük, akkor se legyünk elkeseredve, hiszen tökéletes megoldások léteznek már a fiatalodásra.

Ilyen például az EstheticHungary Klinikán is elérhető szolgáltatás, a szálbehúzásos arcfiatalítás. A helyi érzéstelenítéssel és igencsak gyorsan végrehajtható beavatkozás nem csak üde, fiatalos és szép eredményt fog nyújtani, hanem hosszútávra oldja meg öregedési problémánkat.

 

Tudjon meg többet az EstheticHungary Klinikáról és szolgáltatásairól:

http://esthetichungary.hu/