Az ősz beköszöntével nem csak az időjárás és a természet megy át kisebb vagy nagyobb változásokon, hanem bizony az ember szervezete is. Nem beszélve azokról a külső részekről, melyeket ilyenkor sokkal fokozottabban kell óvnunk.

Így van ez az ajkak tekintetében is, hiszen a hideg, szeles idő könnyen kiszáríthatja őket. Ilyenkor a száraz száj bőre akár egy rossz, apró mozdulattól is berepedhet, ettől pedig ronda, cserepes ajkaink lesznek, rosszabb esetben pedig ki is sebesedhetnek.

Azonban ha kellőképpen odafigyelünk szánk ápolására, akkor meg lehet előzni ezt a nem csak kellemetlen, hanem ténylegesen csúnya problémát. A szép ajkak megőrzéséhez kívül-belül ápolnunk kell szervezetünket. Fontos, hogy igyunk sok folyadékot, mert ez mindenünknek hidratálást jelent. Ezen felül használjunk naponta többször ajakápolókat, melyeket megvehetünk drogériákban is, de az is elég, ha mézet kenünk néha otthon szánkra.

Viszont ha már megtörtént a baj, és ajkaink kicserepesedtek, a következőképp tudjuk ezt orvosolni: kenegessük szánkat olívaolajjal, míg nem puhul fel teljesen. Ezután adjunk az olívaolajhoz egy kis mézet és cukrot, és ezzel a keverékkel finoman masszírozzuk le szánkról a feljött bőrdarabokat. A végeredmény tökéletesen puha, csókolnivaló száj lesz.

Sokan viszont akkor sincsenek megelégedve ajkaikkal, ha mindezekre odafigyelnek, és a száj állaga puha és ápolt, hiszen rengeteg embert zavar az, ha keskeny vagy túl vékony ajkakkal áldotta csak meg a sors. Erre a problémára szintén létezik már olyan megoldás, mely gyönyörű, telt és az egyénhez a legtermészetesebben illő, dús ajkakat eredményez.

A PermaLip ajakimplantátum segítségével olyan szánk lehet végre, melyről mindig is álmodtunk. Mivel személyre szabva választhatjuk ki formáját és méretét, így a beavatkozás után olyan természetes hatást nyújt, hogy senki nem fogja megmondani, ajkaink nem eredetiek. Viszont teltségükkel ezek után nyugodtan büszkélkedhetünk, és ha a fent leírtak szerint ápoljuk is ajkainkat, akkor ellenállhatatlanul gyönyörű szánk lehet.  

> Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett PermaLip ajakimplantátumos beavakozásról

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu