Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Feszesítés otthon?

Mivel nyáron sokkal inkább szem előtt van dekoltázsunk is, így nem árt, ha még többet gondoskodunk állapotáról. Ugyanis nem csak az arcbőrünk ápolása fontos, hanem egész testünké, és nem mindegy, mennyit törődünk kebleinkkel, főleg a nyári strandszezonban, amikor fürdőruháink és lenge öltözetünk is többet mutat meg belőlük, mint általában.

A mellek közti rész ráadásul akár az alvás következtében, akár egy rosszul választott melltartó miatt is igen hamar ráncosodik, ami nem éppen szép látvány. Ezen felül a melleink bőréről is érdemes kicsit gondoskodnunk, hogy feszes maradjon, így talán kicsit kitolhatjuk az idő múlásának jeleit is.

Ami elengedhetetlen, hogy minden nap figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre, hiszen ez az egyik alapköve annak, ha gondoskodni szeretnénk bőrünk állapotáról. Tovább segíthetjük viszont kebleink bőrének feszesítését például egy könnyű pakolással.

Reszeljünk le egy almát, keverjünk hozzá egy kis tejszínt, majd vigyük fel a masszánkat egész dekoltázsunkra és melleinkre egyaránt. 15-20 perc elteltével mossuk le, és élvezzük bőrünk puhaságát, simaságát. Szintén fantasztikus eredményt érhetünk el, ha egy kis túrót keverünk össze mézzel, és ezt masszírozzuk dekoltázsunkba. A túró nyugtató hatású, nyári leégés esetén tökéletes a bőrre, a méz pedig hidratál és feszesít. A felvitt pakolásra tegyünk nejlont, hogy ne száradjon be, majd 20 perc után le is moshatjuk magunkról. Az eredmény ebben az esetben is gyönyörű bőr lesz.

Ahelyett tehát, hogy rejtegetjük dekoltázsunkat állapota miatt, inkább kicsit foglalkozzunk vele, és higgyük el, nem csak a bőrünknek tesznek jót az ilyen otthoni praktikák, hanem lelkünk is felfrissül a szebb eredménytől. Persze vannak, akik nem csupán ilyen indokból nem szeretnek fürdőruhát hordani. Sajnos nagyon sokan elégedetlenek melleikkel, mégsem tesznek semmit azért, hogy szépnek érezhesség magukat.

A legtöbb esetben amiatt félnek a palsztikai beavatkozásoktól, mert tartanak a mű eredménytől, illetve az áraktól. Az EstheticHungary Klinika amellett, hogy olyan implantátumokkal dolgozik, melyek mind méretben, mind pedig formában tökéletesen illeszkednek a páciensek saját adottságaihoz, az anyagi részében is nagy segítséget nyújt most mindenkinek. A természetesen szép eredmény mellett tehát, aki július 31.-ig jelentkezik mellnagyobbításra, az kihagyhatatlan kedvezményprogramban is részesül.

 

Látogasson el honlapunkra a kedvezmény részleteiért:

> A kedvezményprogram részletei

> Nézze meg eredményeinket! - Mellnagyobbítás előtte-utána képek

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940

Vigyázzunk arcbőrünkre!

Végre itt a jó idő, és már egyre többet lehetünk kint a szabad levegőn. A nők többsége köztudott, hogy mennyire szeret napozni, ez valahogy együtt jár a gyengébbik nem sajátos tulajdonságaival. De aki nem annyira szívesen fekszik ki a forró napsugarak alá, sok esetben teszi mégis, hiszen a lebarnult bőr nagyon szép és persze egészséges is.

Viszont csak egy határon belül az. Hiszen, ha túl sokat tartózkodunk napon, vagy pont abban az időszakban szeretnénk egy kis színt szerezni magunknak, amelytől mindenki óvva int minket, akkor bizony inkább káros hatásokkal kell számolnunk.

Ugyanúgy, ahogy a szoláriummal, a sima napozással is nagyon óvatosan és mértékkel kell bánni. A leégett bőr ugyanis nem csak ronda, hanem fájdalmas is tud lenni, ezen felül pedig nyomokat hagyhat a túlzott napozás.

Mivel bőrünk ilyenkor nagyon kiszárad, és leégés esetén sérül is, ezért sajnos maradandó hatásokkal számolhatunk. Arcunk ráncosodása felgyorsulhat, és olyan mélyebb redők is keletkezhetnek, melyeket már akkor hiába kenegetünk bármilyen hidratáló kozmetikummal.

Nagyon fontos, hogy csak abban az időszakban menjünk tehát napra, amikor a napsugarak nem a legerősebben égetnek, ezen felül elhagyhatatlan a napkrém használata is, végül ne felejtsük el a napozás után letisztított bőrünk ápolását sem, legyen az akár egy testápoló, vagy valamilyen otthoni pakolás. Ezen felül pedig igyunk rengeteg vizet, hiszen a kiszáradt bőrt belülről is segíteni kell, hogy visszanyerje és megtartsa egészséges állapotát.

Természetesen a ráncosodás millió más okból kifolyólag is megindulhat korábban. Többek között beszélhetünk a helytelen életmódról, rossz táplálkozásról, túlzott alkoholfogyasztásról vagy éppen a túl kevés alvásról. Az biztos viszont, hogy a mértéktelen napozás is ott van a leggyakoribb okok között, és sokan csak később veszik észre, mit is tettek bőrükkel az évek során.

Bármi is okozza őket, a mély ráncok képesek olyannyira rányomni bélyegüket arcunkra, hogy akár több évvel is idősebbnek nézhetünk ki. Ez pedig igazán romboló hatással lehet ránk. A szálbehúzásos arcfiatalítás viszont minden esetben segítséget nyújthat, hogy arcunk újra üde és fiatal lehessen. A behúzott szálak folyamatos felszívódásával ugyanis olyan saját bőrregenerációs folyamatok indulnak meg, melyek hosszú távon garantálják a ráncok távolmaradását.

 

Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett szálbehúzásos arcfiatalításról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Aludjunk tiszta bőrrel!

Mint tudjuk, míg mi az igazak álmát alusszuk éjszakánként, szervezetünk olyan feladatokat végez el közben, melyekre nem is gondolnánk. Arcbőrünk is eközben hidratálódik, méregtelenít és próbál minden olyan szennyeződéstől megszabadulni, melyek napközben kerültek fel rá. Éppen ezért nagyon fontos, hogy segítsünk ebben neki.

Aki úgy fekszik le aludni, hogy nem mossa le magáról a sminkjét, az nagyban hátráltatja ezeket a folyamatokat, hiszen az arcbőr így nem kap rendesen levegőt, és nem képes méregteleníteni. Nagyon fontos tehát, hogy alaposan tisztítsuk meg egész arcunkat lefekvés előtt. Rásegíthetünk még ilyenkor hidratáló, éjszakai arckrémekkel is az alvás közbeni szépülésre, de ez is csak akkor ér valamit, ha megtisztított arcbőrre kenjük fel őket.

A tisztaság pedig nem csak arcunkra vonatkozóan fontos, hanem bizony párnahuzatunkra is. Az arcbőr anyagcseréjének a végterméke, vagyis az elhalt hámsejtek és a még rajta maradt szennyeződések mind a párnánkon landolnak. Ez pedig napról napra csak gyűlik a huzaton mindaddig, amíg le nem cseréljük, ezért elengedhetetlen, hogy gyakran, legalább heti kétszer vagy akár háromszor húzzunk fel magunknak új párnahuzatot.

Mindezzel elősegítjük azt, hogy arcbőrünk véghez tudja vinni a méregtelenítést, és bizony nagyban hozzájárulunk ahhoz, hogy egészséges és szép legyen. Ráadásul kicsit hátráltatjuk a ráncok kialakulását is, hiszen akinek a bőre nem képes regenerálódni, annak sokkal hamarabb mélyülnek el redői.

Természetesen az idő előrehaladtával aztán hiába teszünk bármit, a ráncosodás egyre jobban beindul, de ha nem figyelünk oda az apró részletekre, akkor ez akár sokkal előbb is bekövetkezhet. Amikor pedig már beindult a folyamat, nagyon nehéz megálljt parancsolni neki.

Létezik azonban egy olyan megoldás a ráncok eltűntetésére egész arcunkat nézve, mely bárki számára képes visszaforgatni az idő kerekét. A szálbehúzásos arcfiatalítás segítségével akár éveket tagadhatunk le, mindezt úgy, hogy arcunk természetes és szép marad. A behúzott szálak ugyanis folyamatos felszívódásukkal beindítják a saját bőrregenerációs folyamatokat, ezért egyrészt tartós, másrészt pedig esztétikus lesz az eredmény.

 

Bővebben az arcfiatalításról és az EstheticHungary Klinikáról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Bőrápolás kor szerint

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy akár fiatalabb, akár idősebb korosztályról beszélünk, az egyik legfontosabb részlet, amire a hölgyeknek mindig oda kell figyelniük, az arcbőrük állapota. Persze ez a férfiakra is vonatkozik, akik közül manapság már sokan törődnek szintén a külsejükkel, de még mindig vannak, akik felesleges időtöltésnek vélik ezt.

Azonban nem mindegy, mennyi idősek vagyunk, hiszen más és más a teendőnk akkor, amikor még 20 évesen állunk a tükör előtt, és természetesen eltérő ápolást igényel egy 40 év feletti arc is. Most megismerhetjük, melyik korban mire érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni.

A 20-as éveinkben fiatal bőrünk főképp hidratálásra vágyik, hiszen rengeteg káros, külső tényezőnek van kitéve. Beszélhetünk itt a napsugarak hatása mellett az éjszakai élet öregítő hatásairól, a vastagabb sminkről, a kevesebb alvásról. A 30-as éveinkben aztán megjelennek sajnos a mindenki által utált öregedés jelei, így a fáradtabb bőr kezelésére már nem elég a hidratálás. Ilyenkor igencsak jót tesznek a különböző korrigáló kezelések, valamint akár otthon elkészített, akár drogériában vásárolt ránctalanító készítmények alkalmazása is. 40 éves kor felett pedig hozzá kell vennünk arcunk ápolásához a nyak és a dekoltázs folyamatos kezelését is, hiszen a ráncok egyre inkább terjednek, és mélyülnek.

Persze az életmód és egyéb tényezők is jócskán beleszólhatnak abba, mikor indul meg az öregedés látható folyamata, és akár már fiatalabb korban úgy érezhetjük, hogy évekkel nézünk ki idősebbnek igazi korunknál. A mélyülő redők térnyerése pedig csak ideig-óráig feltartóztatható, majd teljesen elveszítjük felettük hatalmunkat.

Ilyenkor érdemes olyan megoldást keresni, mely hosszú távon oldja meg ezt a problémát, ahelyett, hogy beletörődnénk – nem jó értelemben vett – új kinézetünkbe, és egyre kényelmetlenebbül éreznénk magunkat saját, öregedő bőrünkben.

A szálbehúzásos arcfiatalítás kifejlett technológiája lehetővé teszi, hogy bőrünk saját regenerációját elindítva, természetesen és szépen fiatalodjon arcunk. Az eredmény ráadásul fokozatosan alakul ki a behúzott szálak felszívódásával, és nem is gondolnánk, milyen hosszan tart a számunkra már tökéletesen elfogadható, új kinézetünk. Szépüljünk és fiatalodjunk könnyedén az EstheticHungary Klinika segítségével, elfelejtve a kegyetlen ráncokat!

 

Bővebben az arcfiatalításról és az EstheticHungary Klinikáról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Fiatalabb arc, fiatalabb lélek

Sok ember számára von egyfajta gátat az, hogyha látja az öregedés jeleit egyre inkább feltűnni saját külsőjének minden egyes pontján. Persze tudjuk, hogy nem csak az arcunk kezd el ráncosodni az idő múlásával, hanem csontjaink, izmaink, ízületeink is kezdik megadni magukat az idősödésnek, azonban ha éltetjük a bennünk rejlő fiatalos életerőt, akkor minden folyamat késleltethető.

Ugyancsak a ráncosodásra is létezik megszámlálhatatlanul sok praktika, kozmetikum és néhány életviteli tanács, melyeknek segítségével ideig-óráig meg tudjuk akadályozni a szarkalábak gyors terjedését, de persze ez sajnos nem mehet a végtelenségig. Ráadásul annyi olyan tényező vesz minket körül, melyek még több lapáttal tesznek rá az öregedésre, hogy előbb vagy utóbb képtelenek vagyunk megtartani fiatalságunkat akkor is, ha az éveink száma nem is olyan sok még.

Ezzel együtt pedig kialakulnak az emberben olyan érzelmek, melyek a cselekvésre, a bevállalóságra, saját magunk elengedésére lesznek rossz hatással. Ilyen például a: „hogy nézne ki, ha ezt vagy azt csinálnám”, „milyen szemekkel néznének rám, ha ezt vagy azt venném fel”, „biztos megszólnak, ha…”, és a végtelenségig sorolhatnánk a hasonló helyzeteket.

Nem kell azonban beletörődnünk abba, amit nem szeretnénk, és bizony mindenki változtathat azon, milyennek is érzi magát belülről, és hogyan akar kinézni kívülről. A szálbehúzásos arcfiatalítás tökéletes megoldást nyújt mindazoknak, akik nem szeretnék még az idő kegyetlen jeleit magukon viselni, illetve a szerint viselkedni, mennyi idősnek néznek ki.

Az EstheticHungary Klinika szolgáltatási palettáján is megtalálható eljárást követően ráadásul olyan folyamatok indulnak be a behúzott szálak felszívódásával, melyek a saját bőrregenerációt indítják meg. Így biztosak lehetünk abban, hogy az eredmény természetes lesz, és szép, fiatal, üde arcot láthatunk majd reggelente a tükörből visszanézni ránk. Ez pedig a lelkünknek is jót tesz, nyugodtan mondhatjuk, hogy a külső változások belső újjászületést is eredményeznek. A gátak pedig megszűnnek, és ismét viselkedhetünk, öltözködhetünk úgy, ahogy azt saját énünk szeretné.

 

Bővebben az arcfiatalításról és az EstheticHungary Klinikáról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.